A mai gazdasági helyzetben fontos átgondolni, mit veszünk meg. Persze vannak olyan dolgok, amelyeket nem nagyon lehet kikerülni, de egy kis odafigyeléssel sokkal okosabb döntést hozhatunk. A nagyszüleim esetén például sokáig csodálkoztam, hogy miért nézik végig az összes akciós újságot, mielőtt elmennének a boltba, mára mégis felvettem azonban én is ugyanezt a szokást.
Ugyanez a helyzet a motorolaj árak esetén is. Habár ez nem egy heti költség, mint például a zöldségek vagy a gyümölcsök, mégsem lehet megúszni, vagyis úgy fogalmaznék inkább, hogy nem érdemes megspórolni. És igaz, hogy nem önthetünk az autónkba akármilyen motorolajat, azért a nekünk való típus esetén is szokott lenni választási lehetőség.
A motorolaj ugyebár azért szükséges a járművünkbe, mert a motorban rendkívül magas nyomás és hőmérséklet van, és ilyen körülmények között óhatatlanul kopnak az alkatrészek. Ha nem használnánk motorolajat, nagyon hamar elromlana az autónk. Ez az anyag biztosítja a kenést, amelynek köszönhetően lassabban kopnak a súrlódó felületek.
Igen ám, de ha tulajdonképpen minden motorolajnak ugyanez a funkciója, akkor mégis miért vannak akkora különbségek a motorolaj árak között? Ennek az a magyarázata, hogy a technológia fejlődésével a motorok is egyre összetettebbé váltak az idő során, így a motorolajnak is több feladatot kell ellátnia. Manapság a kenésen kívül sok egyéb területen is helyt kell állnia a motorolajnak, amire a hozzáadott adalékoknak köszönhetően válik képessé.
És ezzel el is érkeztünk az egyik fontos tényezőhöz, amely hatással van a motorolaj árakra. Több olyan szempont létezik, amelynek egy mai motorolajnak meg kell felelnie. Az első a koromképződés, amely különösen a gázolaj esetén gyakori. Ennek hatására jobban kophat a motor, de akár a szűrőket is elzárhatja a korom. Ha már a kopást említjük, ez a másik szempont, a motorolajok egyik legfontosabb feladata ugyanis ennek a csökkentése. Vannak olyan adalékok, amelyek erősítik ezt a kenő hatást.
A motorban különböző lerakódások is keletkezhetnek, szükség van tehát adalékra ezeknek a megakadályozására és eltávolítására is. A magas hőmérséklet hatására pedig jelentős oxidáció zajlik benne, amely miatt sűrűbbé válhat az olaj, így valamivel ezt is kezelni kell. Fontos szempont még az üzemanyag takarékosság, főleg, ha az ár az egyik fő tényező, amelyet figyelembe akarunk venni a vásárlásnál. Emellett az igazodás is lényeges az utókezelő rendszerekhez, vagyis például a részecskeszűrőhöz, katalizátorhoz. Az adalékoknak köszönhetően könnyebben kezelhető égéstermék jöhet létre ezeknek az utókezelő rendszereknek. Végül pedig keletkeznek olyan anyagok is az üzemanyag égése során, amelyek képesek iszapszerűen összegyűlni, amely rosszabbá teheti a kenőanyag teljesítményét. Látható tehát, hogy a mai motorolajok valóban nem csak az alkatrészek kenését végzik.
Mindezek a szempontok járulnak hozzá ahhoz, hogy a motorolaj árak között kisebb-nagyobb különbségek legyenek. Vannak ugyanis különböző szabványok, amelyekhez igazodni kell ahhoz, hogy a motorolaj eleget tegyen a fenti szempontoknak, a gyártók pedig tulajdonképpen az adalékok mennyiségével és minőségével tudják ezeket túlteljesíteni. Magyarán mondva, ha a motorolajhoz drágább vagy több adalékot adnak, akkor a motorolaj árak is magasabbak lesznek. A bázisolaj általában kb. 70–90%-át adja a motorolaj összetételének, a magasabb árfekvésű olajoknál pedig akár a 30%-ot is elérheti a hozzáadott adalékok aránya.
Rövid távon ezért úgy tűnhet, jobban megéri csak a motorolaj árakat figyelembe venni a vásárláskor, és mindig a legolcsóbbat megvenni (hiszen a szabványok miatt ennek is el kell látnia a motorolajok alapvető feladatát), hosszabb távon azonban a jól megválasztott motorolajjal hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy járművünket tovább tudjuk problémamentesen használni. Én emiatt általában az Olajwebshop.hu webáruházat szoktam használni a motorolaj árakkal kapcsolatban, mert a kínálat is nagy, ráadásul a keresőnek és a különböző szűrőknek köszönhetően könnyen meg tudom találni a számomra legjobb választást. És ha már szűrőknél tartunk, az oldalon nemcsak motorolajat, hanem egyéb szükséges dolgokat, például szűrőket, adalékokat, fékfolyadékot, kenőzsírt és még gyújtógyertyákat is lehet vásárolni. Úgyhogy ha a motorolaj árak mellett a többi szükséges termék áráról is tájékozódni szeretnénk, az Olajwebshop.hu jó kiindulási pont lehet.
A webáruházban külön kategóriába vannak gyűjtve a motorolajok, és azon belül is szépen csoportosítva vannak aszerint, hogy milyen járműhöz valók. Nekem különösen hasznos volt korábban az olaj választó, mert itt az adott márkára nevére kattintva meg tudtam adni az autóm típusát, és rögtön ki is listázta a rendszer, hogy milyen motorolajat használhatok. Utána már csak rá kellett keresnem a termékre az Olajwebshop.hu oldalán, és meg is tudtam rendelni a választott olajat. A termékoldalon egyébként a motorolaj árakat is össze lehet hasonlítani, mert az adott olaj különböző kiszereléseinek megjelenik egymás alatt az egységára, így könnyen el tudom dönteni, melyik éri meg nekem a legjobban.
Az Olajwebshop.hu-n egyébként is szoktam időt tölteni, mert rengeteg blogbejegyzésük van, amelyekből mindig tanulok valamit. A motorolaj árakról is a blogon keresztül tájékozódtam először emlékeim szerint, de nagyon változatosak a témák. Különböző videókat is készítettek, így például ha elsőre bonyolultnak tűnik a motorolaj keresőknek a használata, meg tudjuk nézni előtte egy könnyen követhető videóban a folyamatot. Ezért amikor az Olajwebshop.hu webáruházból vásárolok, mindig megalapozott döntést tudok hozni, mert a legtöbb témának jobban is utána tudok nézni náluk. A motorolaj árak például, ahogy korábban is említettem, nem jelentik az egyetlen szempontot, amelyet figyelembe kell venni vásárláskor.
Az Olajwebshop.hu-nak egyébként több szaküzlete is van Budapesten: van egy kelenföldi, egy óbudai és egy kőbányai is. Mindegyikben lehetséges a személyes átvétel, ha a motorolaj ára mellett a szállítási díjon is szeretnénk spórolni, ugyanakkor házhozszállításra is több lehetőség van. Fizetni is lehet az átvételi ponton, de akár előre is kifizethetjük a megrendelésünket. Én a hírlevélre is fel vagyok iratkozva, mert ha van például valamilyen akciójuk, azt ezen a csatornán szokták kommunikálni.
Összességében tehát a motorolaj árak mellett számos olyan tényező van, amelyet érdemes figyelembe vennünk a választáskor. Ezek közül a legfontosabb az, hogy milyen motorolajat szabad használnunk a járművünkben, és melyik az, amely a hatásait tekintve ár-érték arányban a legkedvezőbb lesz számunkra hosszabb távon. Ebben sokat segíthet, ha van egy olyan megbízható hely, ahonnan beszerezhetjük a motorolajat. Számomra ilyen az Olajwebshop.hu. Tudom, hogy náluk biztosan meg fogom találni, amit keresek, hiszen több mint 60 márka termékeit forgalmazzák. Emellett 100% garanciát vállalnak az eredetiségre, vagyis minden termékük a hivatalos forgalmazóktól származik. És ha még ez sem lenne elég meggyőző, 30 napos elégedettségi garanciát is vállalnak, tehát ha véletlenül valami olyat rendelek, ami utána mégsem válik be, 30 napon belül lehetőségem van visszavinni. Így aztán mindig tudhatom, hogy a pénzemet jó helyen költöttem el.